A csúcson kell abbahagyni , és ha nem sikerül, akkor a csúcs után. A CB 1300-as poszt több, mint 2500 látogatót hozott, ebből köbö 1500-at a múlt hét szombaton, amikor kikerült a linkje a totalbike.hu-ra. A XOR v1.0 ezzel népszerű nemzetközi napilapként fejezi be pályafutását, szia Tajvan, remélem, érdekesnek találtad te is. Kicsit nosztalgikus vagyok most, meg sört is iszom, szerettem ezt a szép minimalista karakteres dizájnt, fehér alapon szürke betűkkel, de itt van az ideje a búcsúnak. Ez a 333. poszt. Nem direkt csináltam, így alakult.
Mielőtt szívinfarktust kapsz itt nekem, hogy jaj, hol fogsz akkor ennyi hülyeséget olvasni mostantól, elárulom, hogy aggodalomra semmi ok, itt készül a xorkettő (igen, ez egy link volt csak még mindig nem kalibráltál, te piszok, hát hányszor kell még mondanom). Jól látod, az a blogspoton van, nem jön be nekem a vindózos vebkettő, micsináljak. Mindazonáltal hálás vagyok Mr. A-nak, nélküle ez nem jöhetett volna létre, mint ahogy sok más sem. Szóval készül az új blog, most éppen a templétet bigyulálom. Kicsit más lesz, mint ez volt. Lesznek képek, meg multimédia, meg minden.
Nem is húzom tovább a szót, szia freeblog, jó volt veled, kedves ríderek, ti meg katt a linkre.
Egy-kettő-háááááááá-rom!
(A ronda színes kereteket hamarosan eltűntetem, ígérem.)
Ahhoz, hogy én egy ilyen motorról írjak, sőt, egyáltalán, hogy felüljek rá, teljesen valószínűtlen eseménynek kell bekövetkeznie, és hát ez az volt minden ízében. Az egész úgy kezdődött, hogy a kopasz buzi mondta (kaphatna már szegény valami rendes nevet, mert kopasznak ugyan kopasz, de nem buzi, asszem mostantól vámpírnak fogom nevezni inkább), hogy B-52's koncert lesz a Balaton Soundon. Ez ugye elég valószínűtlen, mert az együttes 16 éve megszűnt öregségből kifolyólag, ami az 1976-os megalakulásukat tekintve teljesen normális. Ennek ellenére tényleg benne voltak a programban, megnéztem. Írtam tehát Joe-nak, hogy pattanjunk szombaton motorra, és menjünk koncertre. Joe épp a Dolomitokból jött vissza, ahol több napot töltött a 32 éves Kawasaki Z 750 nyergében ahelyett, hogy dolgozott volna, a lapzárta meg csak közeledett és közeledett, a koncertre motorozás esélye pedig csak fogyott és fogyott. Aztán egy váratlan pillanatban, midőn elméjét ásványi motorolaj sűrű ködje borította el, naptárját pedig a bokrosodó, sőt, már inkább fásodó teendők, fölhívott, és azt mondta vigyorogva, idétlen hangon, hogy szia, jó, menjünk, mikor indulunk. Másnap bemondta a rádió, hogy minden jegy elkelt. Kezdtem elveszteni a reményt. Aztán néhány órás jegyüzérkutatás után sikerült hozzájutnom két belépőhöz. A kopasz b... izé, a vámpír szokta mondani, hogy végül minden jóra fordul.
És akkor eljött a nagy nap, és én félreértettem a találkozás időpontját, és ezért repülőrajttal távoztam, mert Joe már a Novotelnél várt rám, én pedig még egy szál motorosnadrágban flangáltam a nappaliban. A benzinkútnál sehol nem láttam az öreg Kawát, de Joe vigyorgó fejét igen, méghozzá egy lehetetlenül újnak tűnő motor mellett. Ez azért különös, mert ő minden új szerkezet iránt mély meggyőződésből fakadó ellenszenvvel viseltetik, és a legjobb esetben is leműanyagszarozza, rosszabb esetben pedig ezt hosszasan ki is fejti olyan módon, hogy ha te az új szerkezet iránt a szimpátia legcsekélyebb jelét is mutattad volna, akkor igen rövid időn belül nagyon-nagyon elszégyelled magad, és belátod, hogy az emberiség szégyenfoltja vagy, aki tudatlansága és rossz ízlése miatt aktívan járul hozzá annak hanyatlásához. Most meg ott állt, és láthatóan gyengéd pillantásokat lövellt egy kifejezetten csúnya, műanyag motorra. Egy olyan motorra, ami ráadásul teljesíti az Euro 3 hangnormát is, azaz körülbelül annyi dübörgés jön ki belőle, mint egy felbontatlan szardíniakonzervből. Olyat, mint az Euro 3-as hangnorma, csak ötvenes éveikben járó, megkeseredett német környezetvédelmi szakemberek képesek kitalálni, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi is az a szerelem.
Az a jó abban, ha az ember nem újságíró, hogy ezt így egyszerűen, köntörfalazás nélkül leírhatja, hogy a Honda CB 1300 minden ízében ronda. A tank és a farokidom körülbelül annyira szép és összeillő, mintha egy véletlenszám-generátor választotta volna ki őket a Microsoft Clipart Galleryből, az a kis fémszínű műanyag izé a tank alatt pedig nem csak nem szép, de teljesen értelmetlen is. A blokk kinézetét egy magányosan álló tízemeletes panelházhoz tudnám hasonlítani, a csőváz pedig akár idézhetné a motorgyártás hőskorát is, de nem idéz semmit, csak egyszerűen ronda. Vesztegessünk még egy szót a hűtőre is, ami egy pingpongasztal indiszkréciójával terpeszkedik el az ízléstelenül retrószerű, de lehet, hogy inkább csak bénára sikerült műszer-és-világításkomplexum alatt, ami külön megérne még néhány velős mondatot, de nem bántottak engem a Honda tervezői, én se bántom őket tovább. Szóval ilyen volt az a dolog, amit az én megszállott veteránimádó Joe barátom elérzékenyülve nézegetett. A túl sok stressz meg a kevés alvás, gondoltam, meg van szegény zavarodva, de ez a kis motorozás majd helyrerázza, és egy óra múlva már jó alaposan lefikázza nekem minden egyes alkatrészét külön-külön, gondosan kitérve arra a hosszú okozati láncra, aminek az elején az ördögtől való gonosz szándék található, a végén pedig a CB 1300 sorozatgyártása.
Elindultunk. A 7-es úton persze, nem a pályán, mert mi az élvezeteknek élünk. Körülbelül az út felénél megálltunk inni egyet, és elszívni egy cigit. Ennyi motorozásnak elégnek kell lennie ahhoz, hogy a gyorsulások, kanyarok és előzések kimossák az ember agyából a gátakat, és őszintén meg tudjuk beszélni ezt a CB 1300 dolgot. Legnagyobb meglepetésemre Joe nem a tőle megszokott szofisztikáltan alattomos fikázásba kezdett, hanem azd mondta, vessem meg nyugodtan, neki ez a motor annyira kell, hogy az már fáj, pedig ez egy új motor, és higgyem el, ez az egyetlen új motor, ami neki kell, mert vannak neki elvei, de hát ez kivétel. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi most a szinapszisok egy eddig ismeretlen deformitásával állunk-e szemben, és ha igen, akkor melyikünk agyában van a baj, mert vagy én látok rosszul, vagy neki ment el az esze, ez biztos. Én a CT-re és az MR-re szavaztam volna, de Joe kezdeményezésére motort cseréltünk. Igen, jól érted, átmásztam a TRX nyergéből ebbe a műanyag habszivacsba, isten veled őshüllőhang, bájbáj eszetlenül izgalmas vibráció, szevasz halálfélelem, én most pihenek egy kicsit, egyenes háttal ülve, kényelmesen.
A Honda CB 1300 nem egy valódi motor, hanem egy játékkonzol, ahol a szimulációt elég gagyi módon csinálták meg. Nincs például összefüggés a gyorsulás, a fordulatszám és a sebességfokozat között, a gázkar tekerése egyszerűen beállítja a nagyobb sebességet. Ennyi. Bármilyen fordulatról, bármilyen sebességfokozatban, bármekkora sebességre. Nem gyorsul és lassul, hanem beállít. Megtörténik. De nem veled, hanem ott a képernyőn. Te nem vagy részese ennek a dolognak, inkább a környezeted mozog. Nyomatékgörbe sincs, úgy látszik, ezt túl bonyolult lett volna leprogramozni, helyette nyomatékegyenes van, mindenhol. A valósággal való egyetlen kapcsolat a menetszél, ami a sebesség növekedésével lineárisan növekszik. Különben minden teljesen virtuális. Fotelban ülsz, lábad a dohányzóasztalon, melletted a chips és a narancslé, és közben motorozol a játékkonzolon. A szél meg biztos a huzattól van, nyitvahagytad a konyhaablakot.
A CB 1300 nyergében lehet száguldozni, de nem kell. Igazából mindegy. Negyvennel pontosan ugyanolyan érzés motorozni vele, mint száznegyvennel, nincs semmi különbség. Lassulás, gyorsulás, fékhatás, stabilitás, minden mindenhol egyforma. A motor könnyű, mint egy aluvázas bicikli. Nem igazából könnyű, hanem virtuálisan, a szimulációban nem érzed a súlyát, mondom én, hogy nem tudnak ezek a japánok rendesen programozni. Olyan szerkezetet csináltak, ami minden megerőltetés nélkül elvisz tetszőleges A pontból tetszőleges B pontba tetszőleges sebességgel. És itt van a dolog kulcsa. Nem hihetetlenül élvezetesen, hanem minden megerőltetés nélkül. Nincs vele szívás egy kicsi se. Ha fáradt vagy, vagy ha esik az eső, nem mindig van kedved egy nyomatéktengerrel küzdeni, vagy attól rettegni, hogy mikor csap le a túlméretezett motorfékhatás a hátsó kerékre egy homokos aszfaltdarabon. Van úgy, hogy egyszerűen csak haza szeretnél jutni. Vagy otthonról el. És akkor jön a képbe a CB 1300, amivel ezt olyan természetességgel tudod megtenni, hogy arra nincs hasonlat, mert igazából semmi nem olyan természetes, mint ez. Nincs faxni, nincsenek meglepetések, csak maga a tökéletes virtualizáció, motorozás mellékhatások nélkül. Ráadásul az útról se tol le senki, mert a legvadabb motorgyűlölő is megsajnál, ha meglátja, hogy milyen ronda motor jutott neked osztályrészedül. Van ebben valami bájos, én is érzem.
Mivel a lányok az olvasásban idáig már nem jutnak el, nyugodtan leírhatom, hogy ez a motor olyan, mint egy szerető, aki a szekrényben lakik, bármikor előveheted, és gombnyomásra orális szexben részesít. Minden hiszti, fejfájás és egyéb allűrök nélkül egyszerűen csak megteszi. Kiszámíthatóan, amikor csak akarod. Persze, mindez erkölcstelen, de ha levetkőzöd a gátlásaidat, akkor te is belátod, hogy jó lenne egy ilyen otthonra. Erre gondolt Joe is, amikor elmesélte, hogy milyen öreg vasakat fog eladni, amiknek az árából vesz majd magának egy CB 1300-at. Az elvek totális feladása, tette még hozzá. Hát igen. De lehet, hogy megéri.
A koncertre érve kiderült, hogy a nagy kapkodásban otthonhagytam a belépőjegyeket. Betettem a forgalmiba, hogy biztosan magammal vigyem, aztán az egészet betettem a motoros dzseki zsebébe, aztán a másik dzsekit kaptam magamra az induláskor. Ott álltunk tehát Zamárdiban belépőjegy nélkül, és ekkor már tényleg teljesen valószínűtlen volt, hogy élőben láthatjuk a B-52's t. Megkértem azért a titkosügynököt, hogy smsezze át az otthonmaradt jegyek sorszámait, teszünk egy kudarcra ítélt kísérletet. Odamentünk a pénztárhoz, hogy hát izé, otthonmaradt a jegyünk, de tényleg van, és be akarunk menni, itt vannak a sorozatszámok smsben. Mindezt izzadtan, borostásan, motoros ruhában. Képzelheted, mennyire voltunk hitelesek. És akkor csoda történt. A morcos pénztárosok jogos szkepticizmusát megtörte egy lány, aki azt mondta, hogy ha beengednek minket, akkor adjunk nekik egy tábla mogyoróscsokit, aztán beszélt valamit a pénztárosokkal, akik leellenőrizték a jegyek számát, amik közül az egyik elsőre nem is stimmelt, és végül beengedtek. Ééérted, beengedtek, jegy nélkül, csokiért. Mogyorós csokit persze nem lehetett kapni, de vittünk nekik egy marék sportszeletet a sportszelet sátorból.
A koncert frenetikus volt, a B-52's zenéjét nem lehet hova tenni, teljesen idétlen, teljesen érthetetlen, hogy ezzel miért engedik őket színpadra, meg hogy kerülhettek föl a toplistákra, mert aki ezért felelős, annak elmegyógyintézetben van a helye. Milyen refrén az, hogy "halat adok, cukrot adok, mindent odaadok, ami a kezemben van", hát mondja már meg valaki. A 70-es évek számai pontosan ugyanúgy ütnek, mint a 2008-as album zenéi. Nem, erről nem írok semmit, hallgasd meg inkább. Teljesen valószínűtlenül jó volt az egész. Kate Pierson élőben. Áhhh, tényleg nem mondok semmit.
Koncert után irány haza, most már az M7-esen, kellemes tempóban, amit ide nem írok le, hátha utólag megbüntetnek. Legyen az elég, hogy az 1300 köbcenti sokra képes, ahogy az egyébként el is várható tőle. Nem egy szupersport motor a CB 1300, de az autópályán semmilyen helyzetben nem hagy cserben. Ha hátulról villognak, akkor a gázkarral olyan sebességet állíthatsz be magadnak, hogy ez a villogás szépen elhalványodjon mögötted a távolban. Van ennek valami bája, mondom én. A TRX nyergében alig tudtam tartani a lépést, sőt, végsebességben nyilván le is maradtam, de a jobb szélvédelem miatt utazósebességben a TRX a nyerő. Nem, nem cserélném el egy CB 1300-ra semmi pénzért. Sokkal izgalmasabb, sokkal élőbb, sokkal igazibb élményt adó motor, mint a Honda. De akkor miért írok erről a darab műanyagról egy ilyen hosszú postot? Azt hiszem, megértem Joe-t. Orális szex a szekrényből.
Jól van, nyilvánosan megkövetem az artistát, kedves lány, gondozza a szájtot, ír bele, meg minden. Tényleg kedvelem. Csak elragadtak az érzelmeim. Érted, na. Egyébként meg genya voltam, meghallgattam a Goldberg Variációkat néhány világhírű zongoraművész, nevesül Daniel Barenboim, Simone Ferraresi és Gary Goodman előadásában is. Utána meg Glenn Gouldéban. Hááát kedves Daniel, Simone és Gary, mit mondjak... Talán azt, hogy nem voltam fair. Titeket egyedül hallgatni nagy élmény. De ez olyan volt tőlem, mintha három lepkét versenyeztettem volna egy vadászsólyommal. Mindegyiknek van szárnya, mindegyik tud repülni, csak hát... Na de komolyzenéről szót se többet, mert a végén még megunod. Ma a kungfuról lesz szó. Gyorsan megtanulunk kungfuzni. Jó? Azt úgy kell, hogy megnézzük az Expert Village-en, hogy hogyan csinálja a profi, leutánozzuk, és kész. Itt az oktatófilm: wu-shu kezdőknek. (Igen, ez egy link volt.) Ugye, milyen egyszerű? Köszönjük, kedves Mei Chiao Chiu, sokat segítettél. De itt nem hagyjuk abba, ez csak a kéztechnika, és nekünk a rúgást is el kell sajátítanunk. Ehhez Chloe Bruce oktatófilmjét fogjuk használni.
Tényleg hasznos dolog az Internet, egy csomó mindent meg lehet innen tanulni.
Az artistát nem utálom. Pedig az artista elvette a virtuális gyerekemet. Átírta a szövegeimet, átcsinálta a menüpontokat, és a narancssárga csík sem tetszik neki oldalt, a piros szaggatott vonalakat meg nem látja, mert 800x600-as felbontású a monitorja. Az artista grafikus volt. Azt akarta, hogy a bannert tegyem középre, és ne legyen narancssárga csík. Meg hogy piros szaggatott vonal se. Mondom, az artistát nem utálom. Csak elvette a virtuális gyerekemet.
Viszlát kicsi cirkusziskola.blogspot.com, új családod lett. Már soha nem leszel annyira esztétikus, mint kisbaba korodban, mert a tartalmat nem fogják a dizájnhoz igazítani, mert az információ a fontos. De azért én így is szeretni foglak, helyesírási hibákkal, sok menüponttal, vicctelen bejegyzésekkel is. A szülő már csak ilyen. Szeret. És nehezen enged el.
A Vörös Oroszlán teázóból blogolok, rendes kávéházi blogger lettem, ezt is megértük. Na jó, teaházi. A freeblog főoldalán a sajtóközleményt sajtközleménynek olvastam, ilyen nap ez. Az indiánok pedig megszívták. Nem most, hanem régen. A Yukik nyelvét például, akik nyolcas számrendszerben számoltak, mert nem az ujjaikkal, hanem az ujjközeikkel tették ezt, és abból nyolc van, már csak körülbelül tizen beszélik. Ennyi maradt a törzsből, akiknek rettegett neve "ellenség"-et jelent, mert harcban álltak minden környező törzzsel, bátrak voltak és veszélyesek. Most körülbelül tizen tengetik az életüket egy rezervátumban, és mind a körülbelül tíz "anyanyelve" az angol. Hová jutott a sok büszke nép. A toltékok is. A kultúrájuk megszűnt. Pedig hatalmas birodalmat építettek, miután istenük, a tollas kígyó megjelent az óceán habjaiból. Fehér bőre volt, rajta tollak, és a kezében egy kereszt. Megtanította őket építeni, gazdálkodni, államot szervezett. Innen is a nevük: építők. Aztán távozott, de megígérte, hogy visszatér. Sok-sok évvel később megjelent egy fehér bőrű idegen az óceán habjaiból, kezében a kereszttel. Csak sajnos Kolombusz Kristófnak hívták. Az indiánok úgy tisztelték, úgy szolgálták, mint az istenüket. Ezért nem volt sehol ellenállás. A fehér bőrű istenek kifosztották, megalázták, és lassan kiirtották őket. Aztán néhány fehérbőrű istennek lelkiismeret-furdalása támadt, és elment a rezervátumba, és elkezdte kutatni a tönkretett, meggyalázott, elpusztított kultúrák még meglévő töredékes nyomait. Innen tudhatunk például a Yukik teremtéstörténetéről. Lefordítottam. Itt van, ni. Ebben is van tollas ember az óceán habjaiból.
Yuki indián teremtéstörténet /Edward S. Curtis: The North American Indian – vol. 14/
Kezdetben csak a víz volt és a köd. A vízen tajték úszott. A tajték örvénylett, és az örvényből hang szólt. Aztán a tajtékból kiemelkedett egy ember formájú lény. Sas szárnytollak voltak a fején. Ő volt a Magányosan Járó. Lebegett a vízen, és énekelt. Az örvénylő habon állt. Akkor még nem volt fény. Úgy járt a vízen, mintha földön járna. Kötelet készített, és lefektette Északtól Délig, és végigment a kötél mentén a kezeit forgatva egymás körül, és mögötte a föld felgyülemlett. De a víz legyőzte a földet. Újra megtette mindezt, és a víz újra győzedelmeskedett. Négyszer történt ez így.
A Magányosan Járó önmagához beszélt: „inkább így kéne tenni, inkább úgy kéne próbálni”. Önmagához beszélt, és új dolgot tervezett el. Négy kőkampót készített, egyet leszúrt Északon, egyet leszúrt Délen, egyet Nyugaton, és egyet Keleten. Aztán addig nyújtotta őket, amíg a Világot éppen a közepénél nem keresztezték. Kimondott egy szót, és a föld megjelent. Aztán végigment a peremén, és bálnabőrrel vonta be, hogy a víz elmosni többé ne tudja. Megrázta a földet, hogy lássa, elég szilárd-e, és ezt még ma is megteszi, ettől van a földrengés.
A föld lapos volt és kopár, folyók nélkül, növények nélkül. És még ekkor sem volt fény. A vízben halak és más teremtmények voltak, de a földön semmi nem volt. A Magányosan Járónak madártollai voltak. Héjatollakat és sastollakat fektetett a földre, és azok hegyekké váltak. Villámmal elhasította a hegyeket, és folyókat fakasztott. Megteremtette az összes madarat és vadat, amik abban az időben emberek voltak. Később igazi madarakká és vadakká változtatta őket, és megteremtette az embert.
Házat épített, és a házba hegyi mahagóni botokat tett; a csomós végűekből lettek a férfiak, a simákból a nők, az aprókból pedig a gyermekek. Így szólt: „reggelre sok zaj lesz a házban, nevetés és beszéd”. És reggelre a ház tele volt emberekkel, akik nevettek és beszéltek. A föld benépesült, és a Magányosan Járó elindult északról, hogy körbejárja, és a törzseknek különböző nyelveket adjon. Amikor mindezzel elkészült, fölment az égbe.
Azokban az időkben, amikor az állatok még emberek voltak, a Prérifarkas volt a Magányosan Járó segítője. Ő teljesítette a Magányosan Járó parancsait, és a gonoszból ártalmatlant csinált. Ő tette a Napot és a Holdat az égre, és az ember teremtése után állattá lett. Az ember teremtése után volt egy özönvíz, csak néhány hegycsúcs látszott ki a vízből. Ekkor történt, hogy a parti Yukik elsöprettek, és a törzs új helyére költözött.
Itt egy kis Les Rita Mitsouko azoknak, akik tudnak kicsit franciául, és/vagy teljesen elmebeteg a zenei ízlésük. Tehát nekem.
Nem fogom lefordítani. Nem fogom megmagyarázni. Nem mondok róla érdekes dolgokat. Ez itt, még sok-sok év után is nagyon durván megállja a helyét.
Barbinak sok szeretettel!
Ez az izé csak nem múlik el innen fölülről a sablonból, valaki mondja már meg, hogy mit csináljak, hogy ne legyen itt. Nincs kedvem nyomozni. Ami le volt róla írva, attól nem múlt el. Anyway, a cirkusziskola nem ad anyagot a szájthoz, illetve ez így nem igaz, de nem ad annyi anyagot, amennyit én szeretnék, vagy legalábbis nem olyan gyorsan. Ezért aztán elkezdtem amúgy xorosan kitölteni a hiányzó részeket. Pl. a galériát, meg pár postot. Szerintem fenékbe leszek rúgva. De az is lehet, hogy inkább adnak anyagot. Meglátjuk.
Ha tényleg szereted a komolyzenét , és nem csak úgy mondod magadról, akkor tudod, hogy Bach elméleti zenéket szerzett, amik a gyakorlatban sajnos lejátszhatatlanok, mert például a hegedű két szélső húrját egyszerre nem lehet a vonóval megszólaltatni, és az univerzumunk határsebessége megakadályoz abban is, hogy a csemballó/zongora/orgona billentyűit egy bizonyos sebességnél gyorsabban nyomkodd, illetve a kezeidet egy bizonyos sebességnél gyorsabban tedd innen oda. Ha Bachot hallgat az ember, akkor az elméletre kíváncsi, a zenészek hibáit igyekszik figyelmen kívül hagyni. Igen, hibáit, mert Bachot jól játszani rendkívül nehéz, tökéletesen pedig a fizikai törvények értelmében lehetetlen. A zenészek reménytelenül kapaszkodnak a hangjegyek száraiba, és próbálják megmászni a darabot, több-kevesebb sikerrel.
Aztán egyszer csak jön egy holland fickó, és a fizikusok elkezdik vakarni a fejüket. Ez a fickó könnyedén felpattan a zene tetejére, és ott lubickol a hangokban. Az ujjait lassított felvételen sem látni néha, a hangok, az időzítések döbbenetesen pontosak, a darabot tudja, érti, mintha ő írta volna, vagy inkább, mintha belőle folyna ki, és hihetetlen érzéssel és finomsággal eljátssza, mondom, játssza, nem erőlködi, mint azt Bachnál általában szokás. A virtuozitás erre nem jó szó, erre nincs jó szó, ez egy csoda, egy régészeti lelet, csak a legendákban létezett, és most hopp, itt van, megtaláltuk. A holland fickó neve Glenn Gould. Hallgasd meg, nem hosszú, alig több, mint háromnegyed óra. Úgy elröpül, hogy észre sem veszed, és végig tátva lesz a szád, azt garantálom. Persze csak akkor, ha tényleg szereted a komolyzenét, és nem csak úgy mondod.
Ha pedig csak úgy mondod, akkor tekerj a 7. perc 13. másodpercéhez és a 41. perc 25. másodpercéhez, mert ilyet még életedben nem láttál, és nagy valószínűséggel mástól nem is fogsz. Nagyon durva komolyzenei speed action.
Sok időbe telt , mire megszereztem. De itt van végre, íme:
Frank Zappa remeke ez, melynek címe ékes magyar fordításban nagyjából így fest: Vajon miért fáj, ha pisilek? Ha tudsz angolul, koncentrálj a szövegre (meg a zenére persze), ha nem tudsz, akkor nem olyan jó most neked. Lehet, hogy este majd lefordítom. Hallgasd, és okulj!
Jól van, lefordítottam, pedig nincs is este, itt van ni:
Vajon miért fáj, ha pisilek?
Vajon miért fáj, ha pisilek?
Nem akarom, hogy az orvos
tűvel szúrkáljon!
Vajon miért fáj, ha pisilek?
Biztos a WC ülőkétől kaptam el.
Biztos a WC ülőkétől kaptam el.
Egyből fel is ugrottam,
és megmarkoltam az izémet.
Biztos a WC ülőkétől kaptam el.
Aúúúúúú!
A golyóim olyanok, mint két rumbatök.
A golyóim olyanok, mint két rumbatök.
Ó, Istenem, lehet, hogy elkaptam
a gon-o-ka-ka-kakkuszt?
A golyóim olyanok, mint két rumbatök.
Ajjajjaaaaaj!
Vajon miért
Vajon miért
Vajon miért
Vajon miért ... fááááááj,
ha pisileeeeeeeeeeeeeek?
(Segítségként annyit elárulok, hogy a hivatkozott gonokakkusz NEM a wc ülőke útján terjedő betegségek családjába tartozik.)
Ugye milyen űberfákin'kúl ahogy szöveg és zene harmóniája plasztikusan fejezi ki azt az összetett emberi érzést, ami az egyidejű kétségbeesés, tagadás és gyermeki rácsodálkozás a valóság könyörtelen mivoltára?
Vissza a gyökerekhez , vagyis eme blog létrehozásának okához, azaz hej, de pocsék nap ez a mai. Most komolyan. Borús az idő, nem aludtam, meg akartak ölni egy ajtóval (alumínium keretessel, ami nagyon veszélyes), ráadásul nem sikerült nekik, muszáj volt sütit ennem, mert kényszerítettek rá, és ezt tök nehéz volt elérni, vindózt kell használnom, ami legalább annyira utál engem, mint én őt, és ennek szellemében egyfolytában hibákat produkál, fáj a fejem, el vagyok maradva a munkámmal, és egyébként is boncoljon fel valaki egy elektromos kenyérszeletelővel, de alaposan. Visszafordíthatatlan folyamat vagyok, aki még visszafordulni sem akar, pedig azt kéne tennie. Ráadásul csak 1 azaz egy legény van talpon e vidéken, aki tesztel is, meg interaktív is, senki több, Vazelinnek tehát egy csomó banánt kell majd vennem, hogy titeket, kedves többiek, mind végiglátogasson szelíd meggyőzést alkalmazni, hogy teszteljetek ti is. Estére hullafáradtan fog visszakecmeregni szétfeszített rácsú ketrecébe, és horkol majd egész éjjel, tehát megint nem fogok tudni aludni. És mindez miattam van, mert én fenyegettelek meg titeket, jobb sorsra érdemes ríderek, és az adott szó az kötelez ugye. A problémák gyökere tehát én vagyok, kinek van elektromos kenyérszeletelője, hozza elém. Egy happy tree friends főhős akarok lenni, de nyomban. Ó, jaj.
Látom, baj van az interaktivitással, de én segítek ezen, elmagyarázom. Egyszerű: <ide> klikkelsz, aztán meg <ide>, a látottakat összehasonlítod (ezt hívjuk "tesztelés"-nek), és megírod a tapasztalataidat kommentben. Kommentet úgy kell írni, hogy ezalatt a szöveg alatt (amit egyébként "bejegyzés"-nek vagy "post"-nak neveznek) megkeresed a "Comment_" feliratot, ami mögött egy szám áll, és rákattintasz. Utána beírod a felső mezőbe a nevedet, az alsó nagy mezőbe pedig azt, hogy a két dolog, amiket összehasonlítottál, az egyforma volt-e, vagy nem, és ha nem, akkor mi volt a különbség. Megírod még azt is, hogy milyen böngészőt használsz, és milyen operációs rendszert. Ha ezeket a kifejezéseket nem ismered, akkor megkérdezed egy hozzáértő ismerősödtől, mondjuk attól a szerencsétlentől, akit olyankor hívsz fel, ha a számítógépeddel "baj van". Na ez az interaktivitás. Ha ezt szépen végigcsinálod, akkor elmondhatod a haveroknak, hogy te az internetes társadalom hasznos, interaktív tagja vagy, és ez kúl dolog ám, sőt, még az is lehet, hogy kapsz tőlem egy csokit. Ha viszont nem csinálod végig, akkor jön a Vazelin. Na, melyiket szeretnéd?
(FIGYELEM! A következő rész csak Advanked Júzereknek szól, aki nem érti, hogy mi az az Advanked Júzer, annak nem! Kedves Advanked Júzer, aki gondolom, már kalibráltál, ezért tehát látod a linkeket. Ugye most nem fogsz olyanokat beírni, hogy az én böngészőm ablakkerete nem olyan, mint a szkrínsoton, hanem zöld, meg hogy nekem nem azt írja ki az ablak címsorába, hogy provided by ITSH? És ugye hasonlókat sem fogsz írni? Nem? Akkor jó. Az értelmes dolgokat viszont neked is meg kell írni. Csak azért, mert különbséget tudsz tenni a Ctrl és az Alt között, még nem mentesülsz a feladat alól. Ha pedig nem csinálod meg, akkor hozzád is megy a Vazelin. Vili?)
Azt persze elfelejtettem leírni, hogy miért klettyints a linkre: hát azért, hogy teszteld, hogy a te böngésződben jól jelenik-e meg. Nagyjából így kellene kinéznie. (Igen, az "így" szó az egy link.) Szóval tesztelj, hasonlíts, és a kommentbe írd be az eredményt, meg azt, hogy milyen böngészőt és oprendszert használsz. A legjobb tesztelők között értékes ajándékot sorsolunk ki. A legrosszabb tesztelők között pedig, akik nem tesztelnek, rettenetes szörnyűségeket, például ingyenes egészségügyi ellátást. Pedagógiai célzattal el is mesélem, hogy az milyen. A titkosügynöknek fájt a füle. Elment tehát a fülészetre. Ez akkor még az elnevezésből logikus választásnak tűnt. A fülész (vagy orrász, esetleg gégész) meg is állapította, hogy allergiája van. Kapott allergia elleni gyógyszert, amitől rosszul lett, és még a fülfájása se múlt el. Olyannyira nem, hogy szépen elment az allergológiára, ahol az allergológus megvizsgálta, és megállapította, hogy ez nem allergia, hanem vírus, és elküldte az infúziológiára, ahol infúziót kapott. Az infúziótól jobb kedve lett, mert az komoly dolog, látszik, hogy komolyan van ő kezelve. Csak sajnos félre. Amikor már tényleg nagyon fájt a füle, akkor visszavittem az allergológiára, ahol az allergológus megint megvizsgálta, és elküldte röntgenre, meg fogászhoz, meg vérvételre, meg még további vizsgálatokra, amikre sokat kell várni, és nagyon macerásak, és visszaküldte az infúziológiára is, hogy az infúziót azért csak kapja, mert az komoly dolog. Amikor a titkosügynök kicsit ideges lett ettől, akkor elküldték pszichiáterhez, aki fel akart neki írni egy csomó nyugtatót, amit a titkosügynök köszönte, de nem kért, mert igaz, hogy kicsit ideges lett a fölösleges hercehurcától, meg attól, hogy még mindig nem tudják, hogy mi a baja, de azért infúziót adnak neki, meg gyógyszereket, de az ő baja alapvetően nem az idegesség, az csak a győgyellátás következménye, hanem a fülfájás. Mindenesetre a röntgen, vérkép, fülészeti és allergológiai mellé most már van egy pszichiátriai lelete is a fülfájása kapcsán, amiből kiderül, hogy a tudata tiszta, viselkedése konszolidált, együttműködő, és határozottan elutasítja a szuicid gondolatokat. Ez ugye sok mindent megmagyaráz. Az utolsó tőrdöfés az volt, amikor a pszichiáter utánaüzent, hogy ha négy nap múlva nem javul a fülfájása, akkor menjen vissza hozzá, és megint megvizsgálja. Gondolom, arra kíváncsi, hogy a vizsgálatoktól és kezelésektől nem lett-e szívének kedvesebb pár szuicid gondolat. De minden jó, ha jó a vége, elvittem a titkosügynököt sörözni, leittuk magunkat, és azóta sokkal kevésbé fáj a füle. Viszont ha te nem tesztelsz rendesen, akkor téged nem viszlek el sörözni, hanem marad az ingyenes egészségügyi ellátás, alkohol nélkül, legfeljebb sebbenzinnel. Gondoltam, szólok előre.
Annyi minden mesélnivalóm van , azt se tudom, hol kezdjem. Van új fényképezőm, nagyon kasa, úgyhogy fényképezni fogok, és kiteszem, hogy lássad. Van új rózsaszínű fitballom az irodában, nagyon kasa, kicsit buzis ugyan, de ajándék fitballnak ne nézd a színét, azon pattogok egyfolytában, nem lehet megunni. Van internet a légben, ez is nagyon kasa, ezt se lehet megunni, legfeljebb te unod meg, ha minden postba beleírom. Megcsináltam az Alternatív Cirkusziskola (igen, ez egy link, csak nem kalibráltál, pedig van neki menüpont jobboldalt, te szófogadatlan!) webszájtját, az is nagyon kasa, na jó, még nincs teljesen kész, de már működik, és szép, és ma el kellett indulnia, hogy a jövő hétvégi előadást (Tádádádáááááám!) hirdetni tudja. Így jár, aki informatikus, csinálhat webszájtot. És így jár, aki blogger informatikust kér meg, blogot kap webszájtnak. És így jár, aki xort olvas, hogy most kattintania kell a linkre, és meg kell néznie, mert muszáj. Ellazulsz, kattintasz, engedelmeskedsz az akaratomnak!
(Folyt. köv. mindjárt. Addig kattincs!)
Na, itt köv. a folyt. Szóval a szépségről pár szót, először is a fejlécben a kép nem az én érdemem, hanem az Ismeretlen Webdizájner alkotása. Másodszor a postok fölött a kép nem az én hibám, hanem szintén az övé. Majd lecserélem. Viszont a többi, beleértve a piros szaggatott vonalakat, már az Ismeretlen Sablonkészítő és az én érdemem, vagy hibám, ezt majd te eldöntöd, mert ez egy blogspot sablon, némi átszabással. (Ne tudd meg, hogy a jobb alsó sarokban azt a rohadt fehér kockát mennyi meló volt eltüntetni. Na mind1.) Meg még az is van, hogy mostanában sokat eszem, mert minden megromlik, mióta a nőm (aki titkosügynök) leszúrta a fridzsidert. Rendesen, fogott egy nagy kést, és leszúrta, az pedig halkan sziszegve kiadta a lelkét, és azóta nem hűt. Mondtam is neki, hogy ne a fridzsideren gyakoroljon, de akkor már késő volt. Ennek kapcsán viszont megbeszéltük, hogy mérgező-e a fridzsider gáza, mert ha nemesgáz, akkor nem, mert annak ugye nincs szabad vegyértékelektronja, anélkül meg nem tud mérgezni, de ha nem nemesgáz, hanem nemtelengáz, akkor lehet mérgező. Te tudod, hogy milyen gáz van (volt) a fridzsiderben?
Még akartam írni az indiánokról is, de azt majd máskor. Meg a kakaóscsigáról.
Valaki vigye innen ezt a szart balfölülről, mert úúúútáááálom. Nem tudom, hogy került oda, nem én voltam, azt elhiheted, mert nagyon ronda, és teljesen értelmetlen. Csináltam menüpontokat a sablonba, tessék azzal navigálni.
Tegnapelőtt hazajövet megálltunk a ház előtt, áhítattal beleszippantottam az esti légbe, és megkérdeztem a nőmet (aki titkosügynök), hogy érzed, érzed, hogy mi van a levegőben? Ő is áhítattal szippantott, aztán azt mondta mosolyogva: virágillat! Dehogy, feleltem én, nem virágillat, hanem Internet! Ezen kicsit meglepődött. Tudniillik vájörlessz lant szereltem, és itt a lant nem a hangszer, de ezt, gondolom, kitaláltad. Az úgy volt, hogy vettem egy TP-Link routert, na olyat ne vegyél, ha IPSec-ezni szeretnél vájörlessz, mert azt nem lehet. Pár órányi konfigurálás és guglizás után már én is rájöttem, hogy a dobozra írt VPN pass-through felirat csak dróton igaz, légben nem, mint az okoslányos mátyáskirályos mesében, de aztán hazajött helyette a Linksys, ami nem csak hogy bírja az ipszeket, de még linuksz is van benne, és aranyosan villognak a ledjei. Azóta Internet van nálunk a levegőben, és én hazaérve kinyitom a notebookot, hadd kapcsolódjon kedvére, cserélgesse a titkosító kulcsokat a routerrel, meg minden, látszik rajta, hogy élvezi. Kis IP csomagocskák röpdösnek aprócska rádióhullámokon, nyüzsgésük betelíti a szobát, vidám, társasági hangulatot adva az estének.
Míg én a dróttalan Internet csodáján ámultam, a nőm (aki titkosügynök) gyermeki énjét a porszívó elnevezésével élte ki. Elnevezte a porszívót hülye köcsögnek. Kapcsolatuk alapvetően akkor romlott meg, amikor ez a törődést igénylő vízfilteres jószág elhanyagolva érezte magát, és úgy provokálta ki a nőm figyelmét, hogy időnként a porszívózás közben kikapcsolt kicsit. Nyilván túl sok víz volt benne, vagy túl kevés, vagy túl koszos, vagy valamelyik szűrő nem volt a helyén, de mindegy is ez, mert a nőm ezt megunta, de nagyon, és mivel a porszívó (hívjuk eztán tehát hülye köcsögnek) a szidalmazások és adjusztálások ellenére újra és újra kikapcsolódott, a nőm elhatározásra jutott, és ez az elhatározás a combizom hirtelen összehúzásában, és a láb erőteljes előre lendítésében nyilvánult meg. Ez végzetes hiba volt. Hülye köcsög ugyanis természetfeletti mágikus védelmet élvez, és képes hirtelen küszöböt növeszteni a feléje rúgó láb elé, amitől még egy titkosügynök lábujja is eltörik négy darabba. De mindez rég történt, három hete, a nevet pedig ma kapta, tehát nem hirtelen felindulásból, hanem személyiségének alapos elemzése után, higgadtan, megfontoltan adta a nőm ezt neki. Azt is mondta, hogy kidobja az ablakon, de én óva intettem ettől, mondván, hogy begipszelt karral hogyan fogja majd a mankót ugye.
A legtöbb ismerősöm akkor kezdett blogolni, amikor rossz napja volt. Nekem tegnap rossz napom volt. De nem kezdtem el blogolni. Ma viszont mégrosszabb napom van. Ezért elkezdek.
